Több mint három év eltelt már azóta, hogy műhelyeinkben a lángok kialudtak és szabadkőműves életünknek új formát kellett öltenie. Szükségszerűen felvetődik a kérdés, hogy az adott új körülmények között milyen feladatokat kell betöltenünk. Így majd megállapítható legyen rólunk: megtettük kötelességünket. Vizsgálni kell eddigi magatartásunkat, és ki kell alakítanunk azt a szemléletet, mely alkalmassá tesz bennünket arra, hogy a jövő szabadkőműves élet kialakulásának tevékeny részeseivé válhassunk. Úgy érzem téves utakon járnánk, ha feladatunknak új szabadkőműves programok vagy új szabadkőműves szervezet kialakítását tekintenők. Ha ebben látnánk a szabadkőművesség jelen feladatait, megfeledkeznénk arról, hogy csupán csekély részei vagyunk egy több évszázados hagyományokkal rendelkező, világot átfogó testvéri láncot alkotó szervezetnek, és páholyaink feloszlatása semmiképp sem jelenthet lényeges törést az egyetemes szabadkőművesség fejlődésében. Valljuk és gyakoroljuk töretlenül eszméinket, vezessen bennünket továbbra is mindennapi életünkben a humánum, a progresszió és a filantrópia gondolata, és ekkor megtettük kötelességünket. Semmi esetre sem kerül kötelességeink közé, hogy a jövő ködös jóslataiba bocsátkozva légvárakat építsünk. Ezt azért hangsúlyozom, mert az elmúlt három év során megtartott összejöveteleink állandóan visszatérő témája, hogy hozzá kellene látnunk a magyar szabadkőművesség szabadságát visszahozó jövőben betöltendő hivatásunk részletes kidolgozásához. E jószándékú kívánság első pillanatra úgy tűnik, mintha e feladat betöltése lenne a mértéke annak, vajon valóban életképesek vagyunk-e és eleget teszünk-e progresszív hagyományainknak és ezáltal hárítjuk annak veszélyét, hogy majdan megbírálásunkkor ne találtassunk könnyűnek.
A probléma igen súlyos és ezért tartottam szükségesnek, hogy feladataink kijelölése helyett mindjárt ennek az elhatárolásával foglalkozzam. A totális állam légköre vesz bennünket körül, amely a szabadkőműves szemlélet teljes tagadását jelenti, és amely hosszú évek óta ránk nehezedik már és vasfüggönyével teljesen elszigetel bennünket a szabad világban működő testvéreinktől. És sajnos be kell vallanunk, hogy e körülmény bizonyára megtöri és visszafejleszti a társadalmi élettel kapcsolatos szemléletünket. Társadalmi szemléletünk elsősorban a bennünket körülvevő társadalmi rendszer teljes tagadására irányul és tehetetlenül áll szemben az emberi méltóság mindennapos eltiprásával és a szabad emberi életforma elfojtásával. Ugyanakkor a szabad világban már nem a szabad emberi életforma megvédése, hanem annak továbbfejlesztése a haladó emberiség fő törekvése, és ezzel egy időben a kultúra és az anyagi jólét előttünk ismeretlen fejlődése következik be. Elzártságunk folytán elszakadunk ettől a fejlődéstől és az ezzel együtt járó életszemléletek alakulásától. Töretlen optimizmussal bízunk benne, hogy ezek a távlatok előttünk is meg fognak nyílni és mi is egyszer részesei lehetünk olyan életformát megvalósító társadalmi rendszernek, amely a szabadkőműves programok beteljesülését jelenti. A humánum gondolata, mely végtelen messziségből jelöli ki utunkat és melynek világosságát keressük, a szabadkőművesség működését is lehetővé tevő társadalmi rendszerekben is bizonyára komoly feladatokat követel meg a szabadkőműves-páholyoktól. A demokratikus társadalmi rendszer sem teszi szükségtelenné, túlhaladottá működésüket. A humánum megvalósítása minden korban más és más feladatokat támaszt velünk szemben és a szabad világban működő páholyoknak is kialakul a maguk új társadalmi hivatása. Ilyen körülmények között lehet csak szó a szabadkőművesség továbbfejlesztéséről és ez bizonyára be is következik. És e fejlődés szervesen nő ki az évszázados hagyományok talajából és biztosítja a világot átfogó szabadkőműves lánc további fennmaradását és fejlődését. Szomorú ránk nézve, hogy e szerves fejlődésnek nem lehetünk tevőleges részesei. E feltételezhető, szükségszerű fejlődés azonban szükségtelenné teszi, hogy spekulatív úton próbálkozzunk esetleg új, még ismeretlen talajon építendő szabadkőműves programok kidolgozásával. Nem kétséges, ha elkövetkezik az ideje, akkor felénk fognak nyúlni és támogatni fognak bennünket új szervezeti életünk kiépítésében a szabad világban élő szabadkőműves kezek, hogy ismét bekapcsoljanak bennünket az egyetemes láncba. A mi feladatunk tehát: megmaradni szabadkőművesnek, tökéletesedni szabadkőműves mivoltunkban, hogy bekapcsolódásunk minél könnyebb legyen, és a világ szabadkőművessége számára ez minél értékesebbnek minősüljön. Feladatunk tehát nem a szabadkőművesség elvi és szervezeti felépítésén való spekuláció, hanem a szabadkőműves emberek megőrzése, tökéletesítése, a szabadkőműves nevelés és önnevelés elmélyítése.
Tehát mivel nálunk már nincsen páholyokban működő szabadkőművesség, hanem csak szabadkőművesek vannak, reális szemlélet mellett nem foglalkozhatunk a szabadkőművesség, hanem csak a szabadkőműves nevelésével, fejlesztésével és reméljük ez idővel ki fog hatni az egyetemesen működő szabadkőművesség fejlődésére is.
Úgy érzem e téren nagy feladatok állnak előttünk.
Igen rövid szabadkőműves múltam – mindössze másfél évet volt alkalmam páholyunk életében részt venni – nagyon nehézzé teszi számomra, hogy állást foglaljak a szabadkőműves életünk sorsdöntő kérdéseiben. Ez alatt nem volt elég lehetőségem, hogy mélyebben megismerjem hagyományainkat, múltunkat, kiváló emberi értékeinket, a szabadkőművesség szerepét az emberi gondolat alakulásában, rítusaink legbenső értelmét, szokásaink jelentőségét, a szabadkőműves fogadalom életparancsait, a szabadkőművesség által megkövetelt életformákat. E kérdések vizsgálata háttérbe szorult az akkor mindannyiunkat érintő társadalmi változások kérdései mögött. A diktatúra körvonalai 1948 kezdetétől teljes egészükben nyíltan kezdtek kibontakozni és fokozatosan kezdett nyomasztani annak a veszélye, hogy a gondolatszabadság elfojtása a szabad gondolkodású szabadkőművesség feloszlatásához is fog vezetni. A mindennapi életünket fojtogató kérdések légkörében az élet mindennapos problémái között tanúsítható magatartások vizsgálatán túlmenően háttérbe szorult a belső szabadkőműves élet elmélyítésének a kérdése. Világossá kellett válnia, hogy amennyiben a társadalmi átalakulás kérdéseivel foglalkozunk – még ha nem is napi politikai, hanem elméleti szinten – ez a jövőben csak úgy lenne lehetséges, ha a hatalom kiszolgálóinak szerepében tündökölhetünk, nem pedig a szabad gondolat hirdetőiként.
Mindezen körülmények mellett a páholyok 1950-es feloszlatását a szabadkőműves élet szempontjából kedvező ténynek kell minősítenünk. Fájdalmas és szomorú ugyan ezt kimondani, azonban be kell látnunk, hogy a páholymunka további folytatásával szabadkőműves meggyőződésünk és hitünk rovására olyan áldozatokat kellett volna hozni, amelyek messze meghaladták volna az együttlétek útján nyert értékes órákat. A megkezdett úton nincs megállás és az előbb vázoltak figyelembe vételével elkerülhetetlenné vált volna, hogy párhuzamosan a diktatúra fokozódásával, mi a haladás gondolat hordozói egyre inkább lesüllyedjünk az emberi elnyomás kiszolgálói és támogatói közé. A feloszlatás tehát elhárította a kétszínűség szükségességét és azt, hogy a szabadkőművesek e látszólag védett páholyokon belül a szabadkőművesekhez nem méltó elveket legyenek kénytelenek meggyőződésük ellenére vallani.
A feloszlatás óta csak a magunk páholyának az életét ismerem. Teljes izoláltság mellett időnként összejövünk, két-három hónaponként, nyolcan-tízen, és a lehetőségekhez képest, a rituálék betartása mellett megtárgyaljuk egyes szabadkőműves problémánkat, vagy pedig általános kérdésekről beszélgetünk. Ezen túlmenően anyagi képességeinkhez képest filantropikus hivatásunknak is iparkodunk eleget tenni. Nem tudjuk azonban mi van, mi történik a többi ezer testvérrel. Szociális segélyek adott keretek közötti adományozásán túlmenően a szabadkőművesség előtt ma minden megnyilvánulás lehetősége el van zárva és veszélyes lenne. Nincs azonban teljesen elzárva a szabadkőműves magatartásának a lehetősége az életben. Az élet ma a legnehezebb változatos problémákat veti fel előttünk embertársainkhoz való viszonyunkban. Bármelyik területen működünk is, akár kisebb, akár nagyobb feladatkör betöltésével is mindig meg van a lehetőség arra, hogy a szabadkőműves életforma által megkövetelt magatartást iparkodjunk tanúsítani. És az ezekben az időkben tanúsított szabadkőműves magatartás legjobb fokmérője szabadkőműves lelkületünknek, és aki ezt a jellempróbát kiállja, az valóban bizonyosságot tesz amellett, hogy méltán illik láncunkba. E szabadkőműves egyéniség és magatartás elmélyítésében látnám legközelebbi feladatainkat: a testvéri összetartás további elmélyítése, ennek eszköze az anyagi és erkölcsi segítőkészség fokozása; a szabadkőműves nevelés és önnevelés elmélyítése, a szabadkőműves hagyományainknak, nagyjainak életének tudatosítása, ezen keresztül nyílnék alkalmunk arra, hogy megismerjük, milyen követelményeket állít velünk szemben a szabadkőműves életforma, és nehéz, válságos helyzetekben miként tudunk méltóak lenni viselkedésünkben szabadkőműves mivoltunkhoz; a szabadkőműves hagyományokon belül a szabadkőműves szimbólumok és rituálék mélyebb megismerése, ezek szépségeinek feltárása; a feloszlatás éveiben, amikor egységes, összefonódott szabadkőműves életet nem élhetünk, fokozott jelentőséget látok a szabadkőművesség fennmaradása szempontjából a történelmi hagyományaink és szimbólumaink ápolásában. A szimbólumaink ereje alkalmas arra, hogy ezekben az időkben a szabadkőműves magatartást állandóan ébren tartsa és az összetartozás érzését elmélyítse bennünk.
Összefoglalva e feladatokat, visszatérek oda ahonnan kiindultam: fő programunk legyen, hogy az eddiginél sokkal elmélyültebben és tudatosabban őrizzük meg szabadkőműves mivoltunkat, ápoljuk hagyományainkat, és az egyetemes emberi értéket képviselő szellemi alkotások elsajátításával minél szélesebb körben műveljük magunkat. Így majd az alkalmas pillanatban ismét tevőlegesen bekapcsolódhatunk a világszervezet működésébe. Arra kaptam megbízást, hogy a szabadkőműves ifjúság jelen és további feladatairól szóljak. Úgy éreztem azonban, hogy nincs külön szabadkőműves ifjúsági cél, hanem csak egyetemes szabadkőműves-célkitűzések lehetnek, melyeknek megvalósításához az idősebb szabadkőműves testvérek mélyebb tudására és tapasztalataira éppúgy szükség van, mint a fiatalok lendületes aktivitására.
A progresszív gondolatokat nem szabad sohasem szem elől tévesztenünk. Ennek szolgálatában azonban az adott körülmények mellett nem légvárak építésével, hanem a durva kő csiszolásával és nemes hagyományaink ápolásával érjük el célunkat.