Amikor felvételt nyertem a SAS páholyba, azon törtem a fejem, vajon mit jelent ez a szó, a madár jelentésén kívül. Túl egyszerű, gondoltam, biztos, hogy valaminek a rövidítése. A többi páholy ennél sokkal bonyolultabb nevű: Deák Ferenc, Reform, Liszt, és a többi. Vajh, minek lehet a rövidítése, mint az S.O.S? S.A.S? Save A Soul? Nem, ez így nem jó. Rákerestem az interneten már akkor is a szóra, de nem találtam semmi hasznosat. Mellékesen a „sas” szóra több, mint 107 millió, a „sas latin language” kombinációra kb. 1 millió találat esik.
Tehát ezt a lehetőséget elvetettem. Lehet, hogy találnék valamit, ami ide passzolna, de egy életem, száz halálom, nincs ideje az embernek arra, hogy lidércfényeket kergessen.
A keresgélés közben sok érdekes tényt találtam: a sasok nemzetsége több különös fajt tartalmaz. A jávai majomevő sas szárnyának fesztávolsága 3,5-4,5 méter; az afrikai bukázó sasnak nincs farka, de ez az egyetlen madárfaj, amelyik élvezetből is repül, pl. hanyatt; az amerikai halászsas az egyetlen nagytestű madár, amelyik képes a víz alatt is használni a szárnyát, „repülni” – amikor egy különösen nagy testű hal a víz alá rántja.
Fogjunk hozzá másképp. Megkérdeztem V. Tamás testvérünket, legidősebb mesterünket, aki a páholy egyik alapítójának fia, és már az 1950-ben betiltott „SAS”-nak, is tagja volt, ő mire emlékszik? Az én szempontomból alig valamire, de az legalább iránymutató volt.
Páholyunk első főmestere Haypál Benő református lelkész volt, aki a Hajnal páholyból fedezett, hogy megalapítsa ezt a páholyt. Lelkész? Akkor hozzá igencsak közel állt a Biblia. Ha Biblia, akkor a szónak valamilyen átvitt jelentése kellett, hogy legyen. Ha átvitt jelentés, ami napjainkban is érvényes, akkor a címertanban, esetleg az ezoterikában, talán a zodiákusban vagy az átvitt bibliai jelentésben kell keresni, miért pont ezt a nevet választották az „alapító atyák”.
Nézzük először a címertant. A sas, különösen a kétfejű, a birodalmi sas a Habsburgok, Lengyelország és a Romanovok címerállata.
Tudjuk, hogy a sas az istenekhez közeli állat. Zeusz madara volt és Zeusz (a római mitológiában Jupiter) másik jelképe a villám. Már a köztársaság korában is, a sas Rómában a légiók jelvénye volt – úgy mondták: „minden légiónak egy sast, egyetlen se legyen sas nélkül”. A gyakorlatban a sas szárnyakkal és a karmai között egy villámmal alkotott jelvényt. Így a már említett „olümposzi” szimbolika ténylegesen megszilárdult: Jupiter szent állata esetében saját maga erejének a jele, a villám az, amellyel a titánokat – és az ellenségeket - legyőzi és elpusztítja.
Prométheuszt, aki az égből lehozta az embereknek a tüzet, a Kaukázus szikláihoz láncolták és egy sas(keselyű) marcangolta a máját. Sas, az istenek halhatatlan madara.
S a német mondák vajon honnan vették a sas jelképet? Az árja sagákban a Walhallát egy sas és egy farkas védte a betolakodók ellen.
Azt lehet tehát gondolni, hogy miközben az újjászületett birodalom szimbólumaként Nagy Károly dicsőségének jelképévé tette a sast, lényegében az antik Róma volt előtte, s ezzel egyidejűleg észrevétlenül az ősi árja-nordikus tradíció egy szimbólumát is folytatta.
Nyilvánvaló, hogy a birodalmi címerek tervezői az istenektől való eredetet tartották fontosnak.
A szabadkőművesség soha nem tartott ebbe az irányba, ezért ez a megközelítés szerintem téves.
Az ezoterikában a sas a fény, a megvilágosodottság legősibb jelképe, a lelkek felemelője. A Bibliában pedig az ifjúsággal való foglalkozás meg-megújító hatásának legszebb szimbóluma: Renovabitur ut aquilae iuventus tua (Zsoltárok könyve. 103, 5.” 1. Áldjad én lelkem az Urat, és egész bensőm az ő szent nevét. 2. Áldjad én lelkem az Urat, és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről. 3. A’ ki megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet. 4. A’ ki megváltja életedet a koporsótól; kegyelemmel és irgalmassággal koronáz meg téged. 5. A’ ki jóval tölti be a te ékességedet, és megújul a te ifjúságod, mint a sasé.”). Ez jelzi a tudás felemelő voltát, ugyanakkor azt a tényt, hogy „az égbe ragadottnak” is táplálnia kell a tudást, áldozatot kell hoznia érette. Ugyanakkor a klasszikus hagyomány mindehhez egy nagyon kifejező részletet is hozzáfűz: itt a sast – még ha kissé pontatlanul is – ama kivételes állatnak tekintették, amely képes anélkül a napba nézni, hogy szemét le kellene sütnie.
Az Újtestamentumban a sas Szent János evangélista jelképe.
A négy evangélista közül az ő szimbóluma a madár, melynek szárnyalása, magas röpte és napra figyelő tekintete jól kifejezi János sajátságait. A negyedik evangéliumban ő „a tanítvány, akit Jézus szeretett”, s ez olyan jelző, amelyet a tanítványok közül senki más nem viselt. Nyilvánvaló, hogy az átvitt értelmeket pontosan értő őseink miért rendelték össze őket. János – sas. Mi is összeillők vagyunk: Jánosrendi Szabadkőművesség része a Sas páholy?
Mialatt keresgéltem és adatokat gyűjtöttem ehhez a rajzolathoz - itt már említettem – találtam egy-két érdekes dolgot, ami nekem nagyon tetszett.
Élete vége felé, János evangélistát, miután Domitianus császár halálra ítélte és ő túlélte a kivégzéseit, (olajban akarták megfőzni, de sértetlen maradt; mérget itattak vele, de rá nem hatott) Pathmosz szigetre száműzték.
E szigeten, egy viharos éjszakán, amikor a tenger dübörögve és tajtékozva ostromolta a sziklás partot, Isten egy hatalmas látomásban megnyitotta előtte a menny és a föld titkait, és föltárta neki az Egyház jövőjét. A látottak olyan félelemmel töltötték el, hogy ájultan rogyott a látomást mutató angyal lábához. Sokáig maradt elragadtatásban. Mikor magához tért, már fényes nappal volt, a látottakat pedig kővel kezdte följegyezni a sziklafalba. Mikor később egy halász hozott neki írószerszámokat, akkor pergamentekercsre írta a látomásait, és elküldte a kis-ázsiai egyházaknak. Így beszéli el a hagyomány a Jelenések Könyvének születését.
Egyszer az öreg János apostolnak valaki egy eleven fogolymadarat ajándékozott, s ő szeretettel simogatta és becézte az állatot. Meglátta ezt egyik tanítványa, nevetett rajta, és így szólt a társához: „Nézd csak, az öreg úgy játszik ezzel a madárral, mint egy gyermek!” János akkor odafordult hozzá: „Mit viszel a kezedben, fiam?” „Egy íjat.” „És mit művelsz vele?” – hangzott az újabb kérdés. „Madarakra és vadakra vadászom vele!” – mondta a tanítvány. „Hogyan csinálod?” – kérdezte János. Akkor a tanítvány megfeszítette az íjat, kis ideig feszesen tartotta, majd ellazította. János megkérdezte tőle, miért nem tartja állandóan feszesen. Azt felelte rá, hogy azért, mert elfáradna, s mikor lőnie kellene, nem volna erő a karjában. Az apostol akkor így tanította: „Látod, így van ez az emberrel is. Nem nézheti állandóan Istent, hanem néha pihennie is kell. A sas ugyan minden madárnál magasabban szárnyal, de neki is le kell szállnia a földre. Ha az emberi lélek kipihente magát, új lángolással tud fölemelkedni az égbe.”
Mikor már nagyon öreg volt, egyre csak ezt ismételgette: „Gyermekeim, szeressétek egymást!” Aki ezt teszi – biztosította tanítványait –, megtette, amit tennie kellett.
Halála közeledtével az oltár mellett ásatta meg a sírját. Leszállt a sírgödörbe, imádságra tárta a karját. Ekkor vakító fény villant, s mire a körülállók újra láthattak, a szent teste eltűnt a szemek elől.
Ez a magyarázat, hogy „A sas ugyan minden madárnál magasabban szárnyal, de neki is le kell szállnia a földre. Ha az emberi lélek kipihente magát, új lángolással tud fölemelkedni az égbe” és mert az ezoterikában sas a fény, a megvilágosodottság legősibb jelképe, a lelkek felemelője már közelebb van a mi elképzelésünkhöz. Szerintem Haypál lelkész úr is a bibliai értelem szerint választott.
Azonban tanulmányaimból úgy emlékeztem, hogy a Zodiákus is említi a sas jelképet. Annak ellenére, hogy a Zodiákus mindenféle állatot magában foglal, de a Sast, az Aquilát nem, még akkor sem, ha a Zodiákus mellett van az égen.
Végül, de nem utolsósorban a Zodiákus jegyei közül a Skorpió az, amire figyelnünk kellene. A zodiákusból kilépni, magasabb szintre emelkedni a Skorpió uralma alatt kap lehetőséget az ember. A fejlődés három lépcsőfokán, három aspektusán áthaladva eldől, hogy az adeptus felemelkedik a felhők fölé Sasként uralva a mindenséget, vagy visszahanyatlik az inkarnációs lánc legaljára, és féregként, Skorpióként folytatja-e az útját.
Arra gondolok, hogy páholyunk elnevezésére, a Sasra, a fény felé törő, lelki utat mutató, de a földön időnként meg-megpihenő, egyúttal a szentségek őreként szereplő jelképre méltán lehetünk büszkék. Hiszen a név kötelez. Nomen est omen, nevünkben a végzetünk.